Kim Dzsunszu – Életrajz, magasság, feleség, barátnő, család
actor, singer, songwriter
Születésnap | 1988. január 15. |
---|---|
Kor | 36 |
Állatöv | Bak |
Ország | South Korea |
Város | Daegu |
Életrajz
Kim Dzsunszu, művésznevén XIA vagy Xia(h) Junsu (Kjonggi, 1986. december 15. –) dél-koreai énekes, musicalszínész és dalszerző. Az S.M. Entertainment fedezte fel egy meghallgatáson, 2003-ban debütált a TVXQ együttesben, akikkel együtt négy koreai és négy japán nagylemezt, valamint számos kislemezt adott ki. 2010-ben Kim Dzsedzsunggal és Pak Jucshonnal kivált az együttesből és saját zenekart alapított JYJ néven, majd 2012-ben szólólemezt adott ki Tarantallegra címmel. Az első koreai szóló idolénekes, aki világ körüli turnét tartott. Második albuma, az Incredible 2013. július 15-én jelent meg, harmadik nagylemeze pedig Flower címmel 2015. március 3-án.
Rendkívül népszerű musicalénekes, többek között a magyar származású Sylvester Levay két musicaljének, a Mozart!-nak és az Elisabethnek a főszerepében volt látható, valamint olyan koreai-amerikai koprodukcióban, mint a Tears of Heaven.
Művésznevét az Asia (아시아, Ázsia) szóból alkotta meg a szókezdő /a/ levágásával. Többször is megszavazták a legjobb hangú K-pop-idolnak, az egyik 2011-es felmérésben énektanárok helyezték az első helyre. Kambodzsában egy falu viseli a nevét.
Magasság
Magasság, cm | 178 cm |
---|---|
Magasság, hüvelyk | 70 ″ |
Magasság, láb | 5 ′ 10 ″ |
Hivatkozások listája
Videó
Fotók évek szerint
Vérrokonság
Kapcsolatok
Személy | típus | Időszak |
---|---|---|
A kapcsolatokról nincs információ |